A legtöbb rendezvényünk tavasszal zajlik, áprilisban-májusban vannak az ún. AMT-napok. Először 1994-ben tartott az AMT ilyen sorozatot. Különböző helyszíneken - Budapesten és vidéken - adunk műsort.
Az ifjúság zenei nevelése nagyon fontos a számunkra. Az AMT legelső hangversenyét is az ifjúságnak tartotta 1991. nov. 21-én az újpesti zeneiskolában. Jó kapcsolatot építettünk ki a XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskolával, de visszajárunk különböző vidéki zeneiskolákba is / pl Dorog, Vác, Gödöllő, Monor, Cegléd/.
Az AMT-napokon kívül rendszeresen szervezünk október eleji hangversenyeket, melyeket régebben legtöbbször a Bartók Konziban tartottunk „Öregdiák” néven. Mostanában változó a helyszín. Karácsony előtt karácsonyi dal-feldolgozásokból állítunk össze koncertet. Az első években ezt Ezüstvasárnap tartottuk, a későbbiekben módosulhatott az időpontja.
A közelmúltban lezajlott események:
XX. AMT NAPOK
2013. június 6. 18.30
Karinthy Szalon
Budapest XI. Karinthy Frigyes út 22.
ZÁRÓ HANGVERSENY
Műsor:
A Társaság tizenkét zeneszerzője: Hommage á Gallai Attila
Ea: a Szerzők, a Pentaerophonia Fúvósötös és Szekeres Adrien
Szendi Ágnes: Ametiszt, Jáde
Ea: Laskay Zsuzsanna és Molnár Boglárka (hegedű)
Laczó Zoltán Vince: Antanténusz
Ea: Bizják Dóra (zongora)és a Pentaerophonia Fúvósötös tagjai
Gallai Attila – Bauer Teri: Névnapokra
Ea: Viszló István (ének), Bizják Dóra (zongora)
Szánthó Lajos: Szenteskörnyéki népdalok zongorára
Ea: Kárpáti Andrea
Magala Ronnie: Transz-játék
Ea: a Pentaerophonia Fúvósötös
Fehér György Miklós: Per oboe solo Nr 2.
Ea: Juhász Andrea
Bujtás József: Éjszakai sugallatok
Ea: Horváth Marcell (klarinét), Mali Emese (zongora)
Hajdu Lóránt: III. Fúvósötös
Ea: a Pentaerophonia Fúvósötös
Műsorvezető:
SOLYMOSI TARI EMŐKE
2013. május 21. 16:30
Az Alkotó Muzsikusok Társasága hangversenye
a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolában Közreműködnek a zeneiskola tanárai és növendékei, vendégek a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékei
Szendi Ágnes: Mini szvit gyermekeknek - két szopránfurulyára és zongorára
Magyar Petra, Magyar Dóra (furulya), Magyar Gellért (zongora)
Forgács Éva: Majosházi mesék
Rékai Iván: Négykezesek gyermekeknek - Bolondos keringő, Yin, Yang
Szendi Ágnes, Szikora Nóra, Papp Vanessza, Horváth Lóránt, Maros Enikő, Zima Tamás (zongora)
Hajdu Lóránt: Duók népdalokra - Leesett a hó, Dunaparton
Tókos Zsuzsanna, Ágoston Sára (furulya)
Szánthó Lajos: Zongoradarabok gyermekeknek - Andantino ed espressivo, Lassú Menüett, Lépegetve
Ipolyi Gabriella, Szendi Ágnes (zongora)
Csepregi György: Írások
Hajdu Lóránt: Két népdal II. - zongora négykezes
Regölics Zsófia, Szendi Ágnes (zongora)
Szendi Ágnes: Tánc - két szopránfurulyára és zongorára
Lőrinczné Csizmadia Katalin, Csipke Ágnes - furulya), Pohner Zsolt (zongora),
Mérész Ignác: Tíz duó kis hegedűsöknek 8., 9.
Kovács Rebeka, Székely Zsófia (hegedű)
Gallai Attila: Könnyű triók fuvolákra - II. magyar III. német IV. angol VII. francia dal - feldolgozás
Zakariás Sára, Székely Natália, Ujlaki Alexandra (fuvola)
Bátki Fazekas Zoltán: Versek
Szendi Ágnes: Törpe-duók - négykezesre I. Barangolás
Hohl Márton, Pohner Zsolt (zongora)
Szendi Ágnes: Társas-játék szoprán furulyára , hegedűre és zongorára
Csipke Ágnes (furulya), Novák Boglárka (hegedű), Pohner Zsolt (zongora)
Fehér György Miklós: Duók - A négy évszak
I. Tavasz: Gubala Sarolta, Retter Tímea (furulya)
II. Nyár: Czuth Noémi Zoé, Retter Tímea (furulya)
IV. Tél: Varga Dóra, Varga Bálint (furulya)
Hajdu Lóránt: Téma és variációk egy magyar népdalra
Kolozsvári Barnabásné (hegedű)
Csepregi György: Téli gyermekdalok zongorára
Tél - köszöntő - Zima Tamás (zongora)
Zörren az ablak (Mikulás - dal) - Regölics Zsófia (zongora)
Szent karácsony ünnepén - Maros Enikő (zongora)
Kergetőzés - Zima Tamás (zongora)
Fehér György Miklós: Duók - 6. Nóta, 9. Körtánc
Tókos Zsuzsanna, Ágoston Sára (furulya)
Laczó Zoltán Vince: Hegedűtriók
Swing Law, Deep River
Kiss Zsófia, Baross Katinka, Kolozsvári Barnabásné (hegedű)
Műsorvezető: Szendi Ágnes
2013. május 15. 18:00
Az Alkotó Muzsikusok Társasága hangversenye
a váci Bartók Béla Zeneiskolában
KÖZREMŰKÖDTEK:
az 50 éves Zeneiskola
és a 25 éves Pikéthy Tibor Zeneművészeti Tagintézmény művésztanárai,
valamint a két intézmény hegedű-, klarinét-, furulya-, trombita-, gordonka-, népi ének- és orgonaszakos növendékei.
MŰSOR:
1. Fehér György Miklós: Fanfár
Ea: Majer Péter és Majer Miklós – trombita, tanáruk: Kovács Kálmán
2. Fehér György Miklós: Rossz verseimről (Petőfi Sándor versére) – bemutató előadás
Ea: Túri Luca, Viszkeleti Júlia, Sasvári Borbála – népi ének, Lachegyi Imre – furulya, Tóth Judit – hegedű, Cs. Nagy Tamás – háromhúrú népi brácsa
3. Hajdu Lóránt: 15 kis zongoradarab - részletek
Ea: Cs. Nagy Ildikó – zongora
4. Nógrádi Péter: Három hegedűduó
1. Gregorián
2. Amőba
3. Serkenj föl
Ea: Siket Anna, Császár Tünde, tanáruk: Horváthné Taracsák Mária
5. Szánthó Lajos: Preludium-fantázia
Ea: Cs. Nagy Ildikó – zongora
6. Fehér György Miklós: Duók
1. A négy évszak
Ea: Pálfai Ágnes, Folly-Ritvay Bíborka – gordonka, tanáruk: Masopust Katalin
2. Dalocska, 3. Bartókos, 4. Medvetánc-kánon
Ea: Majer Péter, Majer Miklós, Kócsi Boglárka – trombita, tanáruk: Kovács Kálmán
5. Titokzatos kánon, 6. Nóta
Ea: Falta Zsombor, Lelkes Botond – gordonka, tanáruk: Zsovár Judit
6. Nóta
Ea: Pataki Barnabás, Dér Ágoston, Varga Júlia – klarinét, tanáruk: Schmuck Éva
7. Lengyel tánc
Ea: Falta Zsombor, Lelkes Botond – gordonka, tanáruk: Zsovár Judit
8. Magyar tánc
Ea: Pataki Barnabás, Dér Ágoston, Varga Júlia – klarinét, tanáruk: Schmuck Éva
9. Körtánc
Ea: Bagó Bence, Falta Zsombor – gordonka, tanáruk: Zsovár Judit
10. Harangszó Ea: Majer Péter, Majer Miklós, Kócsi Boglárka – trombita, tanáruk: Kovács Kálmán
7. Laczó Zoltán Vince: Részletek az "Orgonajáték kezdetei" sorozatból
I. Föltekintünk
II. Hol vagy édes Jézus
III. Ama végső harag napja
Ea: Kubík Tamás
X. Seregeknek hatalmas királya
XII. Mária, Mária
Ea: Zsilka Alan, tanáruk: Bednarik Anasztázia
8. Szendi Ágnes: Törpe-duók
Ea: Lachegyi Imre és növendéke, Molnár Sára - furulya
9. Rékai Iván: Interjú az ősökkel op. 19/c
Ea: Cs. Nagy Ildikó – zongora
10. Szánthó Lajos: Kakukk-koncert
Ea: Lachegyi Imre és növendéke, Molnár Sára - furulya
11. Mérész Ignác: Hegedűtriókból a 2. és a 4. Ea: Koltai Brigitta, Erdei Richárd, Sándor Anita – hegedű, tanáruk: Tóth Judit
12. Gallai Attila: Öt bagatelle
Ea: Cs. Nagy Ildikó – zongora
Műsorvezető: Fehér György Miklós
2013. május 14. 17 óra
Nádor terem
Budapest Ajtósi Dűrer sor 39.
AZ ALKOTÓ MUZSIKUSOK TÁRSASÁGA
KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA
Kiállítottak:
CSEPREGI GYÖRGY, HAJDU NELLY, HERMANN JÁNOS,
HORVÁTH ZOLTÁN, NAGY SÁNDOR ENDRE
A kiállítás megnyitója után, 18 órai kezdettel kamarazenei hangverseny.
Műsor:
Laczó Zoltán Vince: Ave maris stella
Ea: Préda László (trombita) Luty Johanna (orgona)
Hajdu Lóránt: 109. Zsoltár
Ea: Mészáros Sándor (kürt)
Gallai Attila – Bauer Teri: Köd, Zizzen, Árny
Ea: Viszló István (ének), Bizják Dóra (zongora)
Fehér György Miklós: Doloroso
Ea: Puskás Levente (szaxofon), Mocsári Emma (zongora)
Bujtás József: A csillagos ég és a kozmosz rejtélye
Ea: Szendrei Dániel (kürt), Háry Péter (cselló), Kiss Péter (zongora)
Mérész Ignác: Két tétel az Öt bagatell szaxofonra és klarinétra c. műből
Ea: Puskás Levente (szaxofon), Mocsári Emma (zongora)
Szánthó Lajos: Klarinétduók
Ea: Tötös Krisztina és Györffy Zsófia
Kárpáti Attila: III. zongoradarab
Ea: a Szerző
Nógrádi Péter: Elégia
Ea: Kiss Domonkos Judit (cselló), Mocsári Emma (zongora)
Dervistánc
Ea: Tötös Krisztina (klarinét), Mocsári Emma (zongora)
Magala Ronnie: Három noktürn Ea: a Szerző (zongora)
Csepregi György: Northern
Ea: Puskás Levente (szaxofon), Mocsári Emma (zongora)
Szendi Ágnes: Jégvirág
Ea: Tötös Krisztina és Győrffy Zsófia (klarinét), Mocsári Emma (zongora)
Rékai Iván: Trió régi stílusban
Ea: Schuster Andrea (hegedű), Nagy Enikő (brácsa), Kiss Domonkos Judit (cselló)
Műsorvezető:
FENYŐ GÁBOR
2013. május 9. 18 óra
Karinthy Szalon
Budapest XI. Karinthy Frigyes út 22.
NYITÓ KONCERT
Műsor:
Gallai Attila: Meditációk III. szóló hegedűre (Papp János emlékére)
Ea: Szilvási Viktória
Papp János versei
Mérész Ignác – Bátki Fazekas Zoltán: Egy „gerinces” induló
Ea: Bátki Fazekas Zoltán (ének), Czentnár Judit (zongora)
Bátki Fazekas Zoltán versei
Csepregi György: La danzatore
Ea: a Szerző (zongora)
Csepregi György írása
Szendi Ágnes – Schwamm Fanni: Körbefutottam… dalciklus szoprán hangra és zongorára
Ea: Horváth Györgyi (ének), a Szerző (zongora)
Kárpáti Attila: Rondó
Ea: a Szerző (zongora)
Bujtás József – Rainer-Marie Rilke: Est az én könyvem
Ea: Rácz Rita (ének), Magyari Imre (kürt)
Forgács Éva: Majosházi mesék
Hajdu Lóránt: Három rondó zongorára Ea: Kárpáti Attila
Laczó Zoltán Vince – Szilágyi Domokos: Ha nem vagy itt
Ea: Horváth Györgyi (ének), Szendi Ágnes (zongora)
Magala Ronnie: Örökkön-örökké
Ea: a Szerző (zongora)
Fehér György Miklós – József Attila: Betlehemi királyok
Ea: Bátki Fazekas Zoltán (ének) és Czentnár Judit (zongora)
Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XVI. Büky Géza emlékére, a Barokk táncszvit Sarabande témájának felhasználásával
Ea: a Szerző
Büky Géza: Barokk táncszvit - Sarabande
Ea: Szendi Ágnes (zongora)
Műsorvezető: LIGETI ATTILA
Zenés délután az Alkotó Muzsikusok Társaságával >>>
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café >>>
2013. január 25. péntek 16 óra
1. Fehér György Miklós: Szolyva szonáta I-II.
Szilvásy Viktória – hegedű, Mali Emese – zongora
2. Magala Ronnie: Két Rilke-dal
Mikecz Kornél – ének, a Szerző – zongora
3. Laczó Zoltán Vince: Orbis pictus – szvit
Németh Zsuzsanna - hegedű, Gallai Judit – gordonka, Kékesi Judit – zongora
4. Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIII., XXIV., XXV.
a Szerző – zongora
5. Bujtás József: I. Lebegés térben és időben,
II. Leáll az idő a nagy hegyek árnyékában, III. Csillagporból vagyunk...
Szilvásy Viktória – hegedű, Mali Emese – zongora
6. Hajdu Lóránt: Scherzo Capriccio
Kárpáti Attila – zongora
7. Nógrádi Péter: Arabeszk II-III. tétel
Szilvásy Viktória – hegedű, Mali Emese– zongora
8. Rékai Iván: Magyar tájak
Szendi Ágnes – zongora
9. Gallai Attila: Concerto alt szaxofonra
Puskás Levente – szaxofon, Mocsári Emma – zongora
Műsorvezető: Juhász Előd
Az elmúlt évek hangversenyei: