Réti Zoltán

1923-ban, Nagyorosziban született.

1942-ben a Miskolci Evangélikus Tanítóképzőben tanítói, kántori oklevelet kapott, majd zenetanári oklevelet szerzett.

1943-ban megkezdett Képzőművészeti Főiskolát Budapesten fejezte be.

Nyugdíjba vonulásáig a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója volt,30 éven át vezette a Balassagyarmati Dalárda Vegyeskarát.

1975-ben jelent meg Rózsavölgyi-monográfiájának első kiadása.

Képei számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek.

Akvarell-albumokat készített Madách, Mikszáth, Komjáthy műveihez.

2000-ben, a XIV. Országos Tájkép Biennálén díjat kapott.

Zenei, képzőművészeti pedagógiai munkásságát elismerések és díjak igazolják.

Balassagyarmat és Nógrád megye díszpolgára.

Az Életalbumát állományba vette és mindenki számára elérhetővé tette az USA Kongresszusi Könyvtára, a Keleteurópai Szekcióban.

 

Több zenei ls képzőművészeti, irodalmi egyesülés, társaság tagja.

 

Vissza a tagokhoz >>